fehértoll blogja

ez egy régi darab csak torzó volt, hát befejeztem. Ül az ember face to face a családdal, hogy Arany János szeme is könnybe lábadna, oszt egyszer csak azt érzi, hogy valami kemény került a mindennapi párizsiba. Aki parizert vacsorál, az inkább ne firtassa, hogy miket raknak bele, de hogy már csontdarab is napvilágra bukkan estebédkor, az a pofátlanság határát sikálja. Ahogy előreirányítom, majd kibányászom a számból az ominózus darabot, odatéved a nyelvem a bal felső négyeshez, rögtön érzem, hogy kivételesen nem a töltelékáruba darált kutyakaja maradvány a bűnös, hanem, bíz itten folytonossági hiány támadt, mindaddig épnek hitt rágószervemen. Riadtan a tükör elé vonulok, s még a meglehetősen rövid távolság alatt is reménykedek, hogy talán mégse, csak valami elvásta a fogam, azért az éles szél, a nyelvnek szokatlan forma a szájüregben. A nyers valóság azonban háttérbe rúg minden reményt, jókora darab hibádzik fogamról, igaz, hogy belülről, de pont akkora, pont olyan a hiány, mint az ujjaim között lapuló töredék. Akár vissza is illeszthetném. Kis esti fog-puzzle. Fájni nem fáj, lehet, hogy mégsem akkora a baj, mint első látásra. A család sajnálkozik, eközben heveny lelkiismeret furdalással vegyes számvetés, mikor is nézett bele utoljára fogorvos az arcomba. Még alig öt éve mondta, hogy erősek a fogaim, mármint azok, amik még meg voltak, és tessék máris itt a baj. Erős fogadkozás, héten nem érek rá, de jövő héten mindenképpen elmegyek a fogászatra, lehetőleg valami ismerőshöz. De ha jövő héten nem, akkor utána mindenképpen. Vagy azután. Aztán mivel valóban nem fáj, csak ha ráharapok, mindig halasztódik a vizit egy álló éven át, mindaddig, amíg nemrég furcsa alakzatot észleltem az ínyemen a rossz fogam magasságában. Ráadásul, a legkisebb nyomásra is fájt. Újfent a tükör elé vonulva és analizálva a fennálló helyzetet, rémülten láttam, hogy nem más, mint egy jókora gennyes dudor alakította át belülről az ínyemet. A látvány kétséget sem hagyott afelől, hogy kisvártatva idegen kezek fognak, nem éppen bizalomgerjesztő alakú és rendeltetésű műszerekkel matatni a fejemben, és ez a tudat, cseppet sem megnyugtató. Apró, alig érezhető kis nyomás gyomortájékon, mely a későbbiekben egyre fokozódik. Valamelyest enyhít a helyzeten az akut enkézzel való beavatkozás, mely egy svédcseppbe mártott fültisztítóval való ecsetelésben teljesedik ki. Néhány nap után lappanni kezdett a duzzanat, ám meg nem szűnt. Közben elejtettem néhány szót egy ismerősömnek és az ő kedvesének A.nak állapotomról, ki éppen fogdoktor, és akinek egy, a rágószervemre vetett felületes pillantás után sem sikerült még átmeneti időre sem a nirvána állapotába taszajtani azzal a kijelentésével, hogy egy gyökérkezeléssel, tán menthető még, az időközben enyhe szürkés színt felvett agyar. Hezitálásomat látva, ismerősöm egy napon azzal várt, hogy akkor tán látogatnánk meg kedvesét, ki néhány településsel odébb praktizál és így velem együtt kettő darab legyet csaphatna agyon egy csapásra, mivel az ő, azaz J. fogsora is restaurálásra szorult. Némi önmarcangolás után felkerekedtünk, aztán a vonatról leszállva, elsődleges célobjektumként a helyi lakosság alkoholfogyasztási szokásainak kielégítésére szakosodott egység felderítését javasoltam, némi tudatmódosító magamhoz vétele céljából, amúgy sem acélos lelkem megerősítése végett, s mivel ellenvetés nem érkezett, a szót tett követte. A kocsma funcionalitását szó nem érhette, és Fábry is bőven csemegézhetett volna benne egy dizájn center erejéig, én azonban nem vesztegettem időmet az alkalmazott vendéglátóipari berendezési szokások elemzésére, valamint annak kis létszámú ám annál aktívabb vendégeire, hanem lesóhajtottam egy falatka vodkát, majd hogy ne unatkozzon, utána gyömöszöltem egy másikat, ami határozottan jobban esett az elsőnél és isten a tanúm egyre jobban éreztem magam. Kezdtem felfedezni, az imént még jó esetben is közömbösnek tetsző arcokon bizonyos rokonszenves vonásokat, az amúgy nem túl mutatós csaposnő is kezdett vonzóbbá válni és arra a következtetésre jutottam, hogy sokkal kellemesebben el tudnánk múlatni itt időnket, mint egy orvosi rendelőben. Ráadásul itt még az ember szájába se nyúlkálnak mindenféle hideg vasakkal, azzal az eltökélt szándékkal, hogy erőszakkal kiemeljenek az ember arcából egy darabot. Maradásunkra tett félszeg javaslatom, nem aratott zajos tetszést társamnál, így folytattuk utunkat, s kisvártatva megérkeztünk az itt élők egészségét karbantartó épülethez, hol is némi várakozás után bejutottunk a rendelőbe, ahol már kiélesített eszközökkel várt ránk A., ezúttal az ítéletvégrehajtó szerepében. Először magam ültem a székbe, miután kiderült, hogy beszariságomnak és halogató taktikámnak köszönhetően szóba sem jöhet már a gyökérkezelés, hanem meg kell válnom a fogtól. Erőst masszálva a fotőly karfáját vártam az injekciót, mi ínyembe lesz döfve, belekalkulálva a kötelezően velejáró fájdalmakat is. (Elhatároztam, ha az ég a földdel összeszakad, akkor sem harapom meg A. kezét.) Tátottam a szám és vártam, hogy fájjon, amikor szóltak, hogy kiszállhatok. Életemben nem szúrtak még belém soha úgy tűt, hogy ne fájt volna, pláne az ínyembe úgy tűnik most érkezett el az ideje, hogy kiérdemeljem. Kivonultunk a váróba zsibbadni, s hogy közbe se unatkozzam, meg hogy kicsit felvidítson, J. elmesélte, hogyan húzták ki a H. Laci fogát az orrán keresztül. A dolgok fényes jövőjét ilyeténképpen elém vetítve, vonultam be és ültem be a már meghitten ismerős székbe, s amennyire parafára emlékeztető szám engedte, még viccelődtem is keveset. Aztán később már nem találtam annyira mulatságosnak a dolgot. Tulajdonképpen jószerivel csak arra koncentráltam, hogy túléljem az aktust. Maga a húzás szót sem érdekelt, a fog pillanat alatt napvilágra, majd egy darab gézbe került, ám ami utána jött ahhoz képest a tekszaszi láncfűrészes gyilkos nevű horror, zsenge gyerekmese. Nem untatnám a részletekkel az olvasót, meg aztán elég hamar fellocsoltak, abból a hányingerrel vegyes félájult állapotomból, amibe az állkapcsomban egy kampósvégű szerszámmal való bányászat taszajtott. A színem, amely a helyszínen tartózkodó tanúk későbbi beszámolója szerint a meszelt fal és a halottsápadt sajátos elegye volt hamar visszatért. A sebbe tömött iszonyú ízű lórúgás mennyiségű gyógyszerrel átitatott tampon megtette a hatását, mert fájni később sem fájt, viszont oly büdös voltam, hogy még egy nap múltán is csak tisztes távolságban lehetett megmaradni a társaságomban. Ha ez a sokkhatás gyerekkoromban ér, tán anyám is csak csúzlival tudott volna etetni, a számból áradó fertelmes szag mián. H. Laci úgy fuvarolt haza, hogy végig cúgba ültünk a kocsijában, különben ájulásból bekövetkezett balesetből kifolyólag jöhettek volna minket helyszínelni rendőrék. Meglehetősen kókadtan értem haza de érdekes módon valahogy nem kívántam enni, sőt még másnap, ébredés után sem az volt a primer szándék, hogy valamilyen szilárd táplálék orális úton történő magamhoz vételével múlassam a reggeli órákat. Hanem. Bár az a A. által a fogam helyére gyömöszölt lóadagnyi gyógyszer megtette, mit tenni kellett, azaz fájdalomcsillapított derekasan, ám a gyomromból felkérezkedő szag minden addigi, a büdös szájszag definíciójáról alkotott mércém felülvizsgálatát követelte. S bár, halálmegvető bátorsággal bémentem dolgozni, s a buszon mivel beközlekedtem igyekeztem a lehető legkevesebbszer levegőt venni és emberektől lehető legtávolabb helyezkedni ami egy józsai tömegközlekedési viszonylaton meglehetősen nehézkes, lett légyen bár az ötnegyvenes hajnali járat. Az óvodában is hol munkámat egyébként végezni szokom, igyekeztem az interperszonális kapcsolatokat minimálisra redukálni, ám az éhség és a továbbra is masszív szag olyannyira aláásta amúgy sem acélos tartásomat, hogy egy adott pillanatban úgy éreztem most jött el az a pillanat, amikor nagyon nagy sebességgel meg kell közelítenem a munkahely legkisebb és egyszerűen bútorozott helyiségét, hogy minden fájdalmamat belekiáltsam a nagy fehér mikrofonba, némi szilárd anyag kíséretében. Térdet is hajtottam az adott objektumban, ám a sors kegyes volt és nem történt semmi, minek történnie kellett volna, és néhány hangos fonéma után mely csak b bötűt és két darab magánhangzókat tartalmazott, visszavonultam szerény kis öltözőmbe. Itt aztán, ahogy kell, rendesen el is kapott egy szigorú szédülés és ezzel egyidőben minden vér kiszállt a fejemből, amit igyekeztem azzal kivédeni hogy rögvest a padlóra feküdtem lábamat pedig az egyébként ülésre használt bútorra, köznapi néven székre tettem és ebben a pozícióban vártam sorsom jobbra fordulását. Így talált rám a szomszéd kazánhelyiség kezelője, aki napi látogatását ejtette meg szolgálati helyén. Hogy milyen céllal nyitott rám, tán már sohse fog kiderülni, mindenesetre láttam rajta, megvan a véleménye a közalkalmazottak munkamoráljáról, amin gyengécske magyarázatom csak rontott. Hát ennyi volt a nagy kaland, közreadtam mindenki okulására és épülésére. Ja, és azóta se voltam fogorvosnál. majd még jövök. minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is ©