fehértoll blogja

Friss topikok

  • xm95: Méltó visszatérés, gratulálok! (2016.04.07. 12:42) harminchetedik, avagy melinda
  • -bobolysza-: úgy hívták Isten "Isten meghalt." /Nietzesche/ "Nietzsche meghalt." /Isten/ még jó, hogy gnoszt... (2011.10.08. 19:17) harmincnegyedik, avagy kalapács
  • Dreistein: Boldog karácsonyt málnabácsi! Szeretettel gondolok rátok! bobek+kökesz+ a törpe (2010.12.26. 20:07) harmincharmadik
  • ferkenorka: találkoztam már boldogabb "cigányokkal" is. fékevesztett ünnepi borúlátás. felér egy Amanita phall... (2009.12.13. 20:12) huszonnyolcadik avagy wish you were here
  • apszolut: Előbb-utóbb elolvasom, kicsit késve, kicsit lemaradva, kicsit irigykedve, most is. Nem mondom, ho... (2009.06.06. 20:09) huszadik avagy szeat

Linkblog

HTML

harminckilencedik, avagy a mappa

2016.12.07. 17:33 | fehértoll | Szólj hozzá!

Udvardi nem statisztikus, nem pszichológus, de nem is vak így aztán tudja és látja, hogy egyre több a kattant ember mostanában. nem az idegesítő, bolond öregasszonyról akar most, aki feszt buszozik, és nem is a villamoson fellépő, újságot tépkedő dilisről. hanem. minap újfent az udvaron sertepertélt, végezte levélpásztori  teendőit, ami valljuk meg nem kíván állandó feszült, koncentrációt, így aztán bátran szemlélődhet, nem szenved
hiátust munkája. így lehetséges az is, hogy feltűnt neki a nő. a nő aki egyszer csak megjelent a környéken, akit azelőtt nemigen látott. Udvardi meglehetős arcmemóriával bír, szóval ismeretlen volt az egyébként nem túl feltűnő külsejű negyvenes. nem is szentelt volna különösebb figyelmet neki, ha nő nem megy be a kosárlabda pályára. megállt a palánktól pár méternyire, lerakta számos táskáját, szatyrát a bitumenre és turkálni kezdett bennük. még ez sem volt igazán különös, inkább úgy nézett ki, mintha egy ,a közeli egyetemre igyekvő oktató, valamely bölcsész szakról, amire egyébként öltözéke és az előhalászott mappái és számos papírjai is predesztinálhatták volna. úgy nézett ki, mintha útközben jutott valami a szláv filológia tárgyköréből, vagy otthon hagyta a kijavított zh-kat, és most félreállt, hogy ne legyen útban a járdán. egy darabig matatott a papírok között, aztán elővett egy dossziét, kinyitotta és belenézett. és csak nézte, nézte...
nézte öt percig, tízig. ekkor már Udvardi is közelebb lépett a kerítéshez lombseprűjével. a nő csak állt mozdulatlanul, -reggel lévén - szemben a nappal, szobor-mozdulatlanul. nem lapozott, állt, anélkül, hogy legkisebb mozdulattal is változtatott volna testtartásán. ott állt és úgy tűnt, megszűnt számára a külvilág, nem zavarta a forgalom, a villamos csikorgása, sem a közeli építkezés zajai,  sem a tőle pár méterre dolgozó vízművesek kiabálása. nézte a mappát, illetve azt ami benne volt. Udvardi amennyire lehetett még közelebb ment, anélkül, hogy megzavarta volna, de még így is hat-nyolc méter távolság volt közötte és a háttal álló nő között, és akkor látta meg , hogy a nő nem olvas, mert a mappában nem dolgozat vagy bármi más írott szöveg volt, hanem képek. egy á négyes méretű és az alsó sarokban egy kisebb. Udvardi úgy látta, hogy a kisebbiken egy portré, egy fej látható. hogy férfit,nőt, gyereket ábrázolhat, az már soha nem derül ki.
ez volt hát, ami ilyen rendületlen figyelmet váltott ki a nőből, aki továbbra sem moccant. és nem moccant, nem emelkedett, nem süllyedt kezében a mappa és benne a képek. sem. hogy milyen érzelmek dúlhattak benne, nem tudni. Udvardi szíve összeszorult, ha arra gondolt, hogy talán valami feldolgozhatatlan tragédia, egy elvesztett, társ, szülő, gyerek szögezte oda ezt a teremtést. már egy fél óra is eltelt és még mindig nem mozdult. mi gyötörhette annyira, hogy a mozgalmas környékkel, zajjal, napsütéssel , a világgal nem törődve és mindent kizárva ott álljon. kit és mit lát a képeken túl, milyen életet vagy halált, rejt ez a mozdulatlanság, milyen sors áll a dróttal körbekerített pályán. mi történt és mi nem történt vele...
kis idő múlva aztán megmozdult, összecsukta a mappát, lehajolt, elrakta egyik táskájába aztán anélkül, hogy körülnézett volna, kisétált a pályáról, és elment arra, amerről jött. elvitte magával fájdalmait, szenvedését, titkait,vitte szatyrait, meg táskájából kicsüngő sálját, ami még az eddiginél is esendőbbé, szánandóbbá tette, - Udvardi azonban ott maradt, állt még egy darabig, nézte ahogy távolodik a nő, csak állt és nézte, amíg el nem tűnt a házak között. ott maradt gondolataival, szánalmával, megválaszolatlan kérdésekkel meg kezében a lombseprűvel, aztán lassan, fejcsóválva újra terelgetni kezdte a leveleket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://feherblog.blog.hu/api/trackback/id/tr712031203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása