fehértoll blogja

altatás - már-már patologikusan irtózom attól hogy tűket szurkáljanak belém, úgyhogy amikor alá kellett írnom a műtéti beleegyezést és beszéltem az altatóorvossal, kértem, hogy ha lehet inkább altatásban és ne a gerincembe szúrva tegyenek magatehetetlenné, amibe ő bele is egyezett. igen ám csak a műtét egy héttel csúszott és mire odakerültem már másik szundinéni volt szolgálatban, - aki a világ legjobb altatóorvosa - a műtét előtt alig pár perccel addig győzködött - vállvetve a műtős nénivel - hogy úgysem látom a tűt, meg hogy nagyon ügyesen tud szúrni és alig fogok érezni valami, hogy beadtam a a derekamat, illetve a gerincemet. és nem bántam meg. illetve de, csak nem a szúrás okán. mert az tényleg nem volt egy nagy trauma. kicsit előredőlni ülve a műtőasztalon karok ölbe, kicsit megroskadni , kis fájdalom lent és pikk-pakk kész, lefekvés és pár perc múlva deréktól lefelé néma csönd és ez tart öt-hat órán át. vagyis akkorra ürül ki teljesen az érzéstelenítő. addig fekszik a delikvens az ágyon és hiába próbálkozik a felső rész az az altáj érzéketlen. a parancs kiadva , csak nincs aki, ami végrehajtsa. (a további fejleményeket lásd a katéter címszónál) előnye még hogy akinek nincs jobb dolga az élő egyenesben követheti a műtétet az operáló orvos szakavatott kommentárjával, rácsodálkozhat milyen is a térde belülről. felettébb érdekes, de semmiképp nem felemelő látvány volt számomra , amint kis véres vagy kevésbé véres cafatkákat kerget valami löttyben egy nem túl bizalomgerjesztő fémeszköz hogy kitakarítsa az oda nem illőket. csak kicsit émelyegtem egyszer amikor igazán belegondoltam, hogy az valóban én vagyok ott annak ellenére hogy nem érzek semmit, de a világ legszuperebb szundi nénije ezen is átsegített, pár kedves szóval. a második műtét szintúgy tűvel lett végrehajtva, ám a harmadiknál sikerült elérnem hogy altassanak (itt ismét csak a katéteres bekezdésre hivatkoznék). betoltak a műtőbe, átmásztam az asztalra, az ujjamra biggyesztették amit oda szoktak, vérnyomásmérő a karomra, az elmaradhatatlan néhány kedves szó az altatósnénitől, meg az asszisztensektől, aztán rám a fekete maszk, sóhajtsak nagyot, gondoljak valami szépre és aztán a következő pillanatban kiabálás. futkosás hangjai: elveszítjük, vége, nem visszajött, megint leállt - azaz egy komplett újraélesztés minden kelléke. homályosan éreztem mintha valamit kihúznának a torkomból, próbáltam kinyitni a szemem de nem ment, eszembe jutottak a gyerekeim, a család, de valahogy nem fájt hogy el kell mennem - aztán valahogy helyreállt minden és arra eszméltem, hogy átraknak a tolókocsira és tolnak. aztán amikor magamhoz tértem valamelyest és rákérdeztem az egészre, kiderült, hogy az egészet csak álmodtam, valószinüleg már az altatás végén. mindenesetre újabb élménnyel gazdagodtam...