fehértoll blogja

Friss topikok

  • xm95: Méltó visszatérés, gratulálok! (2016.04.07. 12:42) harminchetedik, avagy melinda
  • -bobolysza-: úgy hívták Isten "Isten meghalt." /Nietzesche/ "Nietzsche meghalt." /Isten/ még jó, hogy gnoszt... (2011.10.08. 19:17) harmincnegyedik, avagy kalapács
  • Dreistein: Boldog karácsonyt málnabácsi! Szeretettel gondolok rátok! bobek+kökesz+ a törpe (2010.12.26. 20:07) harmincharmadik
  • ferkenorka: találkoztam már boldogabb "cigányokkal" is. fékevesztett ünnepi borúlátás. felér egy Amanita phall... (2009.12.13. 20:12) huszonnyolcadik avagy wish you were here
  • apszolut: Előbb-utóbb elolvasom, kicsit késve, kicsit lemaradva, kicsit irigykedve, most is. Nem mondom, ho... (2009.06.06. 20:09) huszadik avagy szeat

Linkblog

HTML

harmincnyolcadik, avagy locsoló

2016.07.21. 09:52 | fehértoll | Szólj hozzá!

a néni, csak úgy előtűnt hirtelen, ahogy ott állt tétován a csípős áprilisi reggelben a hársfák alatt. észre sem vettem amikor bejött gondolta udvardi, és húzott még egyet a locsolócső végén, aztán leszúrta a szórófejet és közelebb ment . biztosan valamelyik gyerek nagyanyja, aki elkísérte az unokáját, meg a gyerekét és amíg végeznek, addig sétálgat idekint. bocsánat, nem tetszene, kicsit odébb menni, mert locsolni szeretnék, mondta udvardi neki. mindjárt locsolhat, csak megvárom a gyerekeket, meg a férjemet. szóval, a férjével hozták az unokát, és őt várja. de valami nem stimmelt, nem akart összeállni a kép. az is furcsa volt, hogy csak egy vékony blúz volt rajta, a könnyű nadrág fölött, pedig udvardi maga is pulóvert húzott magára a szokatlanul hűvös tavaszi reggelen. aztán ahogy lenézett az öregasszony lábára, valami kezdett körvonalazódni benne. a néni lábán papucs volt, olcsó műanyag, amit inkább otthon hordanak a népek, viszont zokni nem. göcsörtös lábujjai amik lelógtak a papucs elejéről , ronda sárga, nagyra nőtt körmökben végződtek. régen nem voltak levágva. ezek olyan ember lábai, aki nem tud már gondoskodni magáról. vagy nem tudja levágni, nem bír hajolni, vagy... keressük meg a férjét, mondta neki udvardi, hol vannak. ott kint a parkolóban, de segítsen mert nehezen járok mondta és azzal belekarolt udvardiba, úgy, hogy a kezében szorongatott kis reklámszatyrot is a kezében fogta. jó akkor menjünk ki hozzájuk. lassan haladtak, az öregasszony szinte tipegett és ujjait szinte belevájta udvardi karjába. errefelé tetszik lakni. igen itt az első emeleten, mutatott fel az egyik erkélyre, szoktam én látni magát. udvardi kicsit rásandított de nem volt ismerős. lassan leértek a parkolóba . hol a férje. ott abban a szürke kocsiban várnak. akárhogy meresztgette udvardi a szemét, egy szürke autó sem állt ott, de az összes többi is üres volt. de melyikben kérdezte, mert itt nincs szürke. hát abban ott. udvardi lefejtette magáról a néni ujjait, közelebb ment a mutatott kocsihoz, de az is üres volt. akkor menjünk vissza, majd jönnek. visszamásztak a lépcsőn, aztán a ház elé. udvardi megvakarta a fejét, aztán már nyúlt volna a zsebébe a telefonért, hogy hívja a mentőket, amikor egy ismerős nő lépett ki, a kapun. bocsánat, nem ismeri a nénit kérdezte udvardi. dehogyisnem, mit tetszik itt csinálni julika néni, nem tetszik megismerni, anita vagyok itt lakunk az ötödiken. elfogok késni munkából, hadarta. maga az kedves, nem ismertem meg, elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet. julika néni mit csinál itt lent, kérdezte megint. a férjemet várom meg a gyerekeket mondta a néni. a nő udvardira nézett, de julika néni, hát laci bácsi már három éve meghalt. a férfihez fordult, itt lakik egyedül az elsőn, jár hozzá gondozó, a gyerekei nem tudom merre vannak. tessék felmenni bevenni a gyógyszert és lepihenni, nem kísérné fel nekem rohannom kell. dehogynem, mondta udvardi és elindultak a házba. amíg a kisebbik liftre vártak, a néni benézett a másik felvonó ablakán és beleszólt. a kisebbikkel gyertek fel, mert a nagy nem működik. a férjem nem tudja, hogy rossz mondta. udvardinak közben eszébe jutott az apja, aki hasonló módon , saját világába merülve élte le utolsó éveit, ki tudja milyen dimenzióban, milyen démonokkal viaskodva. kiszálltak a liftből, hol van a kulcs kérdezte a férfi. itt a szatyorban mondta a néni és elindult egy lakás felé. a félig nyitva levő ajtón némi világosság szűrődött a folyosóra. odaérve látta, hogy egy régi, békebeli szódásüveggel van kitámasztva. miért tetszett nyitva hagyni az ajtót, kérdezte. hogy a gyerekek meg a férjem be tudjanak jönni. de hát, így akárki be tud... kezdte volna udvardi, aztán hagyta. kinyitotta az ajtót és előreengedte az öregasszonyt. az előszobából belátott a nappaliba. egy asztal, rajta egy bunda, pohár, egy bekeretezett esküvői kép, újság, papírok,megkezdett kenyér. minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. szomorú, elmúló...és a szagok is. állt egy pillanatot és megkérdezte, rendben lesz minden. igen. tessék bevenni a gyógyszert és lepihenni. jól van, mondta a néni és elfordult, ki tudja hová. ideteszem kulcsot az asztalra, de választ nem kapott. amikor visszanézett az öregasszony ott állt a konyhaajtóban, kezében egy fényképpel. csak állt. vagy ott, vagy ki tudja, hol. udvardi kilépett az ajtón, csendesen becsukta, hallotta a zár kattanását, aztán lement a lépcsőn, ki a házból, be az udvarra és beindította a locsolót.

A bejegyzés trackback címe:

http://feherblog.blog.hu/api/trackback/id/tr298904790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.